2013. október 31., csütörtök

Maceratorta

Réges-régen sok olyan tortát készítettem, aminél nem kifejezetten az ízharmóniára figyeltem, hanem a küllemre. Próbálkoztam több-kevesebb sikerrel, és jött ki a kezem alól egyszerűbb kosárlabdát, vagy focilabdát formázó, autó, vagy színes, vidám kismozdony, nagy tortán kis katicát és zümikét formázó tortácskák, kismadaras, kutyafülés. Aztán jött a babavarrás, és az mindent vitt. Már abban az értelemben, hogy mellette nem igazán jut idő efféle örömködésre. De van nekem egy olyan kisfiam, aki nem csak szeretne dolgokat, hanem ki is mondja. Most pl. az volt a kérése, hogy szülinapján legyen valami finom vacsi, és persze torta is. Nem lehetett ellenállni a kérésének.
De milyen tortát lehet készíteni egy kisfiúnak, aki Halloween időszakában ünnepli szülinapját? Hát naná, hogy ilyet, amit a neten találtam, és már firkantottam is a cetlimre a beszerezni valókat. Aztán azért picit behúztam a féket, és puhatolózni kezdtem, hogy mi újság a pókokkal. Mert azt tudtam, hogy az igaziak nem haverok, na de mondjuk egy cukipofa plüssváltozat, ne adj isten ehető verzió? Határozott fejrázás volt a válasz, így mérlegelnem kellett. Abban biztos voltam, hogy a pókháló, a legyecskék, és a torta belseje, a színei azok maradnak, csak a feltéten kell módosítani, és mivel a tökfaragáskor kiderült, hogy azzal szemben nincs ellenérzés, és még a csontvázak, meg zombik sem tiltott karakterek, hát lett a dekor egy tökfejből kimászó csontváz/szerű lény, és azért egy pici, cuki pókot csak odaloptam, mégiscsak pókháló az alap.

 

 És hogy miért "maceratorta"? A zöld és fehér piskótakockákat "összehordani" még nem volt ördöngösség. Az eredeti változathoz képest persze nem a piskótakockák belsejéből folyik a vér málnalekvár, hanem a kockák közül, ez nagyban leegyszerűsítette a dolgot, de én nem vagyok hajlandó a jól formázhatóság kedvéért beáldozni a nálunk szeretett, és elfogadott, puha, könnyű piskótát. És persze közé nem masszív, kemény vajkrém került, hanem lágy tejszínes, habos krém, és egy ilyen laza állagú torta nem biztos, hogy jól tűri az adjusztálást. De az igazi macera a pókháló kisodrása volt, és nagyjából a felén már túl voltam, amikor elkezdtem szidni magam, hogy nem az írókázás mellett döntöttem. De akkor már nem akartam leszedegetni a felrakott hálót, inkább befejeztem marcipánból. És igen, nem fondant, mint az eredeti receptben, és jaj, dehogy használtam ehető ragasztót, meg gélfestéket, meg azt a sok fittyfenét, amit írnak az eredetinél. Van itt nekünk egy marcipánműhelyünk (mármint a városnak), ahol bevállalható áron gyakorlatilag bármilyen színű marcipánt lehet vásárolni, ha ilyesmiben sántikálunk, akkor arra vesszük az irányt. A tökfejet, és töklevelet meg egyszerűen folyékony ételfestékkel árnyaltam.
Ami nekem tetszik, a hófehér piskóta, és persze vicces a zöld is, de abban az ételfestéken kívül semmi flikk-flakk. Viszont a fehér piskóta fehérségének titka, hogy nincs benne tojás sárgája, csak habbá vert fehérje, és liszt, na meg egy pici citromsav, hogy citrusos, savanykás íze legyen, mert a fehércsokis-tejszínes krém masszív édes ízét mindenképpen ellensúlyozni kellett, és a málnalekvár ehhez nem volt eléggé savanyú.
Azt hiszem sikeres volt a művem, formára is és ízre is betalált, és pók is tetszett a fiatalúrnak. :)

 

9 megjegyzés:

  1. Ez olyan brutál jól néz ki, hogy kár volt megenni :) Pedig biztosan finom volt.

    VálaszTörlés
  2. Ez sokkal jobb, mint az ötletadó!

    VálaszTörlés
  3. Iszonyat :) jó!!! Sokkal jobb, mint sok cukrászdai!

    VálaszTörlés
  4. Bocsi, hogy itt írok, küldtem privit (FB) meg emailt is, de nem kaptam választ, mi a helyzet a tűzoltóbabámmal???

    VálaszTörlés