2012. november 27., kedd

Mi újság Mici?

Hol is kezdjem, annyi mindent be kellene pótolnom itt, sok dolgot nem osztottam meg. Épp ezért most inkább beszámolok arról, hogy naaaaagy változásnak nézek elébe. Erről konkrétumot nem tudok akarok mondani, de nagyon remélem, hogy igen közel a dátum amikor közhírré tehetem. Addig is bevezettem egy-két megszorítást a munkámmal kapcsolatban, gondolkodom egy új arculaton (bár ez annyira nehéz ügy nálam, hogy talán semmi nem lesz belőle), de mindenek előtt létrehoztam egy új e-mail fiókot. Igen, mind az összes meglévő tetejébe, és dacára annak, hogy már a meglévők is épp elég sok terhet rónak rám. Ne tessék sem nevetni, sem csodálkozni, ennek komoly funkciója lesz, remélem szintén mihamarabb, és meg fogjátok érteni a szükségességét.
A korábban megkezdett pontgyűjtő akcióm is besült, egyszerűen nem tudtam időt szánni a blogra, és ezzel együtt a pontokra. Pedig annyira nagyon jó ötletnek tartottam. A naaaaagy változás után újra nekifutunk, erre most itt megesküszöm.
Nos, ez a kép azt hiszem nagyon kiválóan tükrözi azt, ami bennem zajlik. Nincs igazi összhang, csak annak a törekvése, és a sok meglévő dolog körülöttem nem passzol igazából sehová, az egész olyan zavaros, pont mint ez a macinak indult nyuszisoroszlánosmegszarvasosodott akármi. Igazából ez csak alkatrészek összepakolása, amolyan lego-zás a rendelkezésre álló félkész Miciség-testrészekkel. De épp ilyen zűr-zavar uralkodik a fejemben, lelkemben. Jó is ez így, meg nem is. Lehetne cizellázni, de lehet, hogy valakinek pont ez tetszik. Igazából én most már egy ideje nem érzem eléggé jól így magam a bőrömben, ezért kell a változás. Az pedig remélem meghozza majd a várt hatást.
És szeretnék naaaaagyon egy új nyomtatót, csak mielőtt bele fogok őrülni jelenlegi kis "beosztottam" kínzó, fájdalmas zörgésébe, és lassúságába. Jézuska! Olvastad?
 

4 megjegyzés:

  1. A bejegyzés egyes részleteit akár én is írhattam volna, valahogy nálam is annyira kusza lett most minden :(.
    Örülök, hogy jelentkeztél -- bár már FB-n is beugrok hozzád olvasni, hiányoztak az itteni beszámolóid. Kíváncsian várom a nagy változásról szóló írást, talán ihletet meríthetek belőle én is.

    VálaszTörlés
  2. Hát, ha tényleg ennyire szőrös az arcod, az egy picit azért aggasztó lehet.
    Kiváncsian várom mi lesz ebből. Jó lesz végül, abban biztos vagyok.

    VálaszTörlés
  3. csatlakoznék. nagy kuszaság, útkeresés, feleslegesen érzett teljesítménykényszer. én is szívesen olvasnám a változásaidat és a megoldásaidat, hogy lássam van akinek működik és van remény és van miért küzdeni.
    olvastam, hogy költöztök. szolnokról is elmentek?

    további kitartást, türelmet, és az egészhez egészséges humorérzéket:)

    VálaszTörlés
  4. Micikém drukkolok neked teljes szívvel! Remélem mihamarabb megleled a helyed, úgy ahogy az neked tökéletes!Hiányoztál már nagyon a blogból, és nagyon örülök, hogy újra jelentkeztél!
    Na szóval, hajrá és mindent bele! :-)))

    VálaszTörlés