2010. augusztus 24., kedd

Iskolaszezon :(

Indul a tanév, és voltak terveim, de azt hiszem már késő lenne előállni velük. Van valaki, aki folyamatosan rágja a fülemet, hogy varrjak táskát, és az én figuráimból elsősorban gyereknek való táskák jutottak eszembe. Gyerek pedig az iskolatáskán kívül nemigen hord ilyen alkalmatosságot. Így a hátizsák merült fel bennem, amiből viszont van elég a piacon, felesleges gazdagítanom a kínálatot. És akkor jött az isteni szikra egy uzsistáska formájában. De gondolom, hogy ebből már mindenki bevásárolt, szóval jövőre újra próbálkozom, hátha időben elkészül.
Viszont ezt az oviszsákot a hozzá illő tornazsákkal bevállaltam. A lufi, és az abba kapaszkodó tüsihajú kisfiú, meg a kék szín voltak a paraméterek, és néhány technikai adat. Elég tré lett a lezárt borítékból visszalopott cucc fotója, nem igazán látszik, hogy bizony az a kéz, és a lábikók fityegnek.
Mindkét darab molinóbélést kapott, és az oviszsák rápatentozható a vállfára, bár szerintem anélkül is megáll rajta stabilan.
Életem Pálja nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy igazán varrhattam volna a saját kisfiamnak is ilyen klassz zsákot. Nos, a mi zsákunk hasonló formátumú, de béleletlen, és klassz, mert az akkor (14 éve) még létező Centrum áruház méteráruosztályán vásároltam Disney mintás nagyon jó minőségű ballon anyagot. Akkor elkészítettem belőle a zsákot, és az ágyneműt, amit most a harmadik gyerkőcöm nyüstöl, és ránézésre mintha új lenne. Senki nem panaszkodhat miatta.

12 megjegyzés:

  1. Oh, hát ez gyönyörű! És nem is mondtam, de kitaláltad, hogy a lufi sárga legyen! Nagyon köszönöm! vikk78 :) és Zétény

    VálaszTörlés
  2. Szia Viki!
    Akkor itt üzenem, hogy ma végül elindult a csomag, bár már tegnap is útra kész volt, csak elbénáztam a postázást.
    A lufi azért sárga, mert csak sárga vállfát találtam, és kellett, hogy rímeljen rá valami. De akkor így tökre örülök. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik. :)) Csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
  4. Rajongok érte!!!
    És nem ér, hogy most azon vagyok kénytelen gondolkozni, hogy a tavaly varrt ovis zsákot lecserélem egy hasonlóra :D!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm!!!! Közben éjszaka értelmeztem a blogbejegyzést, és fogta fel, hogy már fel is adtad. Köszönöm a bizalmat, a többit majd e-mailben. Még1x köszönöm, küldök majd fotót a mini ovisról. :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem is ovizsákot ké varrjak jövőhétre! Csak legyen időm megcsinálni! :)
    Nagyon jó lett! Ötletes a fityegős végtag! :)

    VálaszTörlés
  7. De jó, majd tudom kitől kérek szettet, ha követeli az ovi, és a suli :)
    Persze csajosat:)

    VálaszTörlés
  8. Minden jó rajta, de a lifegő végtagok és a tüsi haj a kedvenc!

    VálaszTörlés
  9. Jaj de jó! Ilyen nekem is kellene : ) Illetve nem igazán nekem, hanem a nagylánynak, aki oviba megy :D
    Egyelőre kivárjuk, mi lesz a JEL : ))
    ÉS mi még egyáltalán nem vásároltunk be, de szerintem akad más késlekedő is... Lehet, hogy még idén sem késő : )

    VálaszTörlés
  10. Jaj, de klassz!
    Milyen kár, hogy a mi ovinkban egyen zsák van, nem szabad sajátot vinni... (Kockagyerekekt nevelünk? Nem, a jó oldalát nézzük: segíti az óvoda a szülőket, akik nem értenek a varráshoz. Nem irigyli el egyik a másét, stb., stb...)

    VálaszTörlés
  11. Szupercsaj!:DNAgyon helyes lett!!!!

    VálaszTörlés