2009. június 28., vasárnap

Egyszerűen vörös, és hat kevéssé fontos dolog

Azt gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben egyúttal elrejtem azt a hat kevéssé fontos dolgot magamról, amire Abile volt kíváncsi, és játékra hívott. És bocsánat, hogy nem felelek meg a játék szabályainak, de nem linkelek, és nem hívok már másokat játékba. És Abile, sajnos Neked kell majd eldöntened azt is, hogy mi az a hat dolog, mert most én csak ideömlesztem a gondolataimat.

Egyszerűen be KELL számolnom a tegnapi élményeimről. Bár a tapasztalatom kissé meglepett, miszerint SIMPLY RED-et sokan nem ismerik. Nos, ettől függetlenül hogy úgy mondjam, én magam mindent elkövettem, hogy ott lehessek a tegnapi koncertjén. Egyszerűen imádom ezt az egyszerűen vörös embert. :) Érdekes, hogy a vörös színt magát ki nem állhatom, és mégis a legtöbb számomra kedves tárgy, ruhadarab, zenész vörös, piros.
Mick Hucknall-t még sosem láttam élőben. Találtam ezeket a fotókat róla. Bennem ez a varkocsos fazon él, ez tetszik, de szimpatikus a dunduska vörös hajú kicsi lányával is, és tetszik a hivatalos turnéfotó is. És a kilencvenes évekbeli videoklipekre is emlékszem. Élőben persze minden más.
Valahogy kényes az ízlésem abban a tekintetben, hogy ha megszoktam egy hangzást a hifin keresztül, akkor ragaszkodom ahhoz, hogy a kedvenc dallamok, az előadás ugyan olyan legyen élőben is. Valljuk be, erre nagyon kevés előadó képes. Ilyen pl. Sting, és Simply Red. Kapcsolatkoncertes élményeim tehát jelenleg ennek a két előadónak köszönhetőek. Van még egy-kettő, akit így utólag sajnálok, hogy nem láttam. :(

Simply Red-et semmiképp nem akartam kihagyni, hiszen az ő zenéjében ott van minden stílus, amit szeretek. Talán nem túlzás, hogy lételemem a reggie, a pop-on nőttem fel, a soul, és a jazz pedig már felnőtt fejjel rabolt el. A Stars album megjelenése, kb. '94 környékén a zenetévén is Simply Red folyt, és megkedveltem. Tetszettek a vörös, göndör fürtjei, és az a huncutkás mosolya. Nem ő lett az első számú kedvencem, de összegyűjtöttem néhány albumát, és gyakran hallgatom a zenéjét. Van valami különleges hangulata. Kicsit melankolikus, de mégis felráz. És a hangja... könnyed, és kellemes.

Ezeket a fotókat Pálom készítette. Sikerült elég közel jutni a színpadhoz. Istenem, annyira meglepődtem, amikor bejött a színpadra. Ugye Mick Hucknallt csak fotók alapján ismertem, és csak az arcát. Első gondolatom az volt, hogy olyan tatás a testalkata, aztán átfutott az agyamon, hogy kissé piás lehet, de vagy a szemem szokta meg a látványt, vagy minden rossz érzésemet le tudta gyűrni az öröm, hogy ott áll előttem, és élőben hallhatom a zenéjét. Valószínűleg ő maga is megilletődött, hogy ennyi embernek énekel, és a kezdeti bizonytalanság talán ennek volt köszönhető. Elgondolkodtam azon is, hogy nem volt túl szerencsés a ruhaválasztása sem. Nem tudom milyen lett volna farmerban és pólóban, igazán nem értem, hogy miért ragaszkodik az öltönynadrághoz, inghez, és mellényhez, ráadásul ebben a színösszeállításban. A ruhája miatt is biztosan öregebbnek látszott, mint amilyen valójában. De az az édes, huncut mosoly, az a gyermekien csillogó szem ugyan olyan.
Én magam nem vagyok nagy csápolós, tombolós rajongó. Általában a csodálattól lemerevedve állok, és csendben élvezem a történéseket, esetleg sírok az örömtől. Na most viszont magával ragadott a hév, és ha már a nadrágom szárát megrángatta, a mellkasomat megdöngette a mélynyomó, hát adtam az érzésnek én is, és nem mondom, hogy táncra perdültem, de lejtettem, és énekeltem is. Na persze ehhez kell annak a néhány sornak az ismerete, de ahol ez hiányzott, ott lazán pótoltam dúdolással. Megállapítottam, hogy ez a vörös ember ugyanolyan félszeg, mint bármely más halandó. Semmilyen sztárallűrt nem tudok feltételezni róla. Hihetetlen, hogy a mozgása mennyire koordinálatlan, mintha nem létezne ritmusérzéke, pedig zenész ember lévén ez azért csak meg van benne. De ettől volt még sokkal szerethetőbb. A hangja élőben is olyan, mint a lemezeken, könnyed, és imádtam, ahogyan lejelelte a szavakat.
Ma egész délelőtt koncertfelvételeket néztünk. Ugyanazt láttam mindegyiken, amit tegnap este Budapesten. Nem tudok szabadulni az élményektől. Nem is akarok, mert jó volt ott lenni, jó volt látni, jó volt hallani.
Naná, hogy ki kellett bővítsem az mp3-as listámat, így Ti is meghallgathatjátok legnagyobb kedvenceimet. Simply Red mellett azért természetesen Sting, Ali Campbell, Mike Oldfield, Elvis Costello és Annie Lennox is helyet kapott, a teljesség igénye nélkül.


6 megjegyzés:

  1. Ez jó kis élménybeszámol volt!! :) Én is ezt láttam, csak kevesebbet és messzebbről. :)))

    VálaszTörlés
  2. Akkor a Sting-en együtt voltunk. :o)

    VálaszTörlés
  3. Én is szeretem őt! (...és Téged is, így, nem csápolósan, billegősen, pityergősen! Pont ilyennek képzeltelek!) :)

    VálaszTörlés
  4. Ohhh,de jó volt nektek!!
    Egy kicsit(nagyon) irigykedek:)

    VálaszTörlés
  5. Jók a fotók! Mennyire megöregedett! Sajnos, mi nem tudtunk elmenni, de az élménybeszámolód remek! A zenei ízlésünk nagyon egyforma! :DDD És én is ledöbbentem mostanság mennyien nem ismerik a Simply Red-et, vagy nem szeretik! Hihetetlen!

    VálaszTörlés
  6. Szia Mici!

    Ha egyszer (Isten ments!) abbahagynád a varrást, simán megélhetnél koncert kritikákból és elemzésekböl! Nagyon élveztem a leírásod, találó és szórakoztató! Pusz.

    VálaszTörlés